Az európai boltok polcain megjelenő áruk széles választéka első ránézésre a jól működő kereskedelem bizonyítéka. De egyre több az a szakmai hang, amely azt kérdezi: még valóban európai termékeket fogyasztunk?
Exportban erősek vagyunk – de milyen alapanyagból?
Az EU élelmiszer-kereskedelmi mérlege az idei első fél évben közel 27 milliárd eurós többlettel zárt. A kontinens exportja főként magas feldolgozottságú termékekre épül: csokoládéra, tejtermékekre, borokra, kekszekre, pékárukra.
Csakhogy a szép eredmény mögött egyre nagyobb importfüggőség áll.
A teljes agrárimport mintegy 30%-a két országból érkezik: Brazíliából és Ukrajnából.
- Az ukrán gabona 70%-át Spanyolország vásárolja fel, sertéságazata ellátásához.
- Az uniós napraforgóolaj 90%-a Ukrajnából jön.
- Az ukrán baromfihús 130%-os növekedést produkált három év alatt.
- A felhasznált szója több mint 80%-a dél-amerikai eredetű.
Vagyis miközben az EU erős élelmiszeripari exportőr, az alapanyagok egyre gyakrabban érkeznek más kontinensekről.
Szabadkereskedelem – nyitott kapuk, új kockázatok
A trendet tovább gyorsítja két friss kereskedelmi irány:
- az EU–Ukrajna megállapodás magasabb vámmentes kvótákkal,
- az EU–Mercosur szerződés, amely a régióból érkező termékek kb. 80%-ánál csökkenti vagy eltörli a vámot.
A következmény már látható a boltokban:
- török paprika importja 10 év alatt 300%-kal nőtt,
- marokkói paradicsom és egyiptomi szamóca is rekordokat dönt.
Az európai termelők mindeközben olyan versenytársakkal kell, hogy megküzdjenek, akikre nem vonatkoznak az EU szigorú normái (növényvédőszer-használat, GMO-korlátok, állatjólét stb.). Ez jelentős ár- és költségelőnyt teremt – európai hátrányt eredményezve.
Mit lát ebből a vásárló? Sokszor: semmit.
A fogyasztói oldal az egyik legkritikusabb pont. Hiába döntenénk tudatosan – nem biztos, hogy van rá mód.
A jelenlegi uniós szabályozás szerint ugyanis nem az alapanyag származási országát kell feltüntetni a csomagoláson, hanem a feldolgozás helyét.
Így születhet:
- ukrán tojásból EU-s száraztészta,
- brazil csirkéből Made in EU csibefasírt.
A címke alapján minden európainak tűnik – a valóság azonban jóval globálisabb.
Háttérben zajló átrendeződés
Az európai agrár-élelmiszeripar évtizedeken át értékláncokon belüli önellátásra törekedett. Ma viszont a feldolgozói kapacitás erős, az alapanyag-előállítás viszont egyre kiszolgáltatottabb.
Ez üzleti, élelmezésbiztonsági és reputációs kérdés is:
- versenyhátrányban az európai termelők,
- csökken a helyi alapanyag aránya az „európai termékekben”,
- a fogyasztó kevésbé látja át a választás valódi tétjét.
Merre tovább?
A helyzet nem fekete-fehér: a globalizált élelmiszerlánc sok esetben stabilitást és versenyképességet jelent. Közben azonban az EU mezőgazdasága kapacitást és belső piacot veszít.
A következő évek nagy kérdése lesz:
milyen arányban kívánjuk fenntartani az európai termelés és a globális import egyensúlyát?
A vásárlói bizalom, a márkaérték és a fenntarthatóság szempontjából egyre fontosabb az átláthatóság – különösen egy olyan piacon, ahol a „Made in EU” felirat már nem feltétlenül mond el mindent.
Forrás: Trade magazin
