Hogyan teljesített a hazai élelmiszeripar 2025-ben, és mit mutat 2026 eleje?
Éder Tamás
elnök
FÉSZ
Tavaly az ágazat egészének termelési volumenindexe mínusz 1% volt. Ez ugyan jobb, mint az ipar egészének teljesítménye, de továbbra is negatív tartomány. Ráadásul ez úgy alakult ki, hogy mind a belföldi, mind az exportértékesítés volumene visszaesett. Előbbi mintegy 0,6%-kal, utóbbi pedig 1,7%-kal maradt el az előző évtől. Ez alapján jól látszik, hogy a 2024-ben megindult korrekció 2025-ben már nem folytatódott, és 2026 első hónapjaiban sem látjuk még az érdemi növekedés jeleit.
Ez ugyanakkor egy nagyon összetett ágazat, ezért jelentős különbségek vannak az egyes területek között. Pozitív volumenindexszel zárt a húsipar, a sütőipar, a baromfiipar és a dohányipar. Negatív tartományba került a zöldség-gyümölcs feldolgozás, ami részben a tavalyi fagyokkal és az ebből fakadó alapanyaghiánnyal magyarázható. Erősen gyengült a növényolajipar, mérsékeltebb visszaesés jellemezte a malomipart és az italipart. A tejipar gyakorlatilag stagnált.
Mi fogja vissza leginkább a magyar élelmiszeripar versenyképességét?
Mindenekelőtt a technológiai és műszaki lemaradás. Az ágazat fejlesztési beruházásai a 2000-es évek elejétől a 2010-es évek közepéig rendkívül alacsony szinten maradtak. Egyrészt az EU-csatlakozás utáni erős verseny csökkentette az ágazat jövedelemtermelő képességét, másrészt sokáig az élelmiszeripar közepes és nagyobb szereplői nem jutottak hozzá olyan fejlesztési és beruházási támogatásokhoz, mint más iparágak vállalkozásai.
Nyilván a gyenge technológiai háttér a termelékenységre is rányomta a bélyegét. Az elmúlt évek tanulmányai azt mutatják, hogy a magyar élelmiszeripar teljesítménye ezen a téren az Európai Unióban a gyengébbek közé tartozik.
Emellett mérethatékonysági probléma is van. Magyarország relatíve kis piac, a magyar üzemstruktúra pedig még mindig nagyon szegmentált. Sok helyen hiányoznak azok a nemzetközi értelemben is versenyképes méretű szereplők, amelyek olyan költségszinten tudnának termelni, hogy ne csak a hazai üzletek polcain, hanem a nemzetközi piacokon is sikerrel jelenjenek meg.
Mely szabályozási intézkedések hatottak legerősebben az ágazatra?
Az elmúlt három-négy év állami beavatkozásai összességében sajnos az import szerepének erősödését hozták az élelmiszerpiacon. Nem volt ebből a szempontból kedvező a hazai élelmiszeripar számára az árstop sem, hiszen az is azt eredményezte, hogy a kiskereskedelem terhei nőttek, és ezt a láncok részben ismét az olcsó importbeszerzésekkel próbálták ellensúlyozni.
Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy az árrésstop egyetlen szempontból mégis javította a hazai élelmiszeripar helyzetét. Az érintett termékeknél a kiskereskedelmi márkás és a branded termékek piaci pozícióján változtatott. Mivel maximalizálva lett az árrés, a brand termékek ára közel került a private label termékekéhez, és ez megmutatta, hogy korábban a kiskereskedelem szereplőinek többsége indokolatlanul diszkriminatív gyakorlatot alkalmazott a márkatermékek esetében az árrések meghatározásakor. Mi azt szeretnénk, hogy amikor majd az árrésstop kivezetésre kerül, ne térjen vissza ez a gyakorlat.
Az egyik legfájdalmasabb teher ugyanakkor az EPR-rendszer. Az elmúlt évek adatai azt mutatják, hogy az a monopolizált koncessziós megoldás, amelyet a kormányzat hozott létre, a befizetők számára Európa egyik legdrágább rendszerét eredményezte. A mai napig átláthatatlan számunkra az a költségszerkezet, amely mellett a MOHU működik. Mi azt kérjük, hogy olyan módosítás történjen, amelynek eredményeként a befizetők is valódi rálátással bírnak erre a struktúrára. Jó lenne az is, ha a MOHU nem profitalapon működne, mert a nyereség a mi díjainkból keletkezik, és ez csökkenti a jövedelmezőségünket, és tulajdonképpen egy jövedelemtranszfert eredményez a rendszer az élelmiszeripartól a MOHU felé.
Mit várnak a KAP Stratégiai Tervhez kapcsolódó fejlesztési forrásoktól?
Azt várjuk, hogy valóban hasznos fejlesztések valósuljanak meg a következő egy-másfél-három évben. A jelenlegi pályázatok alapján úgy tűnik, hogy valahol 450–500 milliárd forint közötti beruházási támogatás juthat el az ágazat szereplőihez. Ez érdemben javíthat azon a technológiai lemaradáson, amely a hazai élelmiszeripart jellemezte.
A támogatások nemcsak a technológiai lemaradás mérséklésében hozhatnak előrelépést, hanem a mérethatékonysági probléma oldásában is. A mostani támogatási lehetőség ugyanakkor nehéz gazdasági helyzetben érkezett. Az élelmiszeripari cégek jelentős része ma szinte a mindennapi túlélésért küzd, és azok a vállalkozások, amelyek ebben a helyzetben is képesek lesznek fejleszteni, nagyon nagy lépést tehetnek előre a többiekkel szemben. A támogatási hullám így felgyorsíthatja azt a konszolidációt, amely az ágazatban amúgy is szükségesnek látszik.
Azt is fontosnak tartom, hogy ezeknek a fejlesztéseknek egy jó része már ne pusztán a korábbi technológiai elmaradás kompenzálását jelentse, hanem az automatizáció, a digitalizáció és az IT-alapú megoldások szerepe is érdemben megnőjön.
Hogyan látja az ágazat munkaerőhelyzetét?
Az ágazat munkaerőhelyzete rendkívül nehéz. A vidéki munkaerőpiac nagyon feszes, és nemcsak a szakképzett munkaerőből van hiány, hanem már sok esetben a betanított fizikai munkakörökben is. Ma már a jól működő élelmiszeripari cégek közül is egyre többen keresnek külföldi munkaerőt.
Ezért gondolom azt, hogy amit csak lehet, automatizálni kell. Akkor is ezt gondolom, ha egy-egy automatizált megoldás megtérülése most esetleg rendkívül hosszúnak látszik, mert ha nem lesz ember, akkor a kérdés már nem pusztán az, hogy mennyi idő alatt térül meg a beruházás, hanem az, hogy egyáltalán működtethető-e az adott üzem.
Milyen stratégiai irányok erősíthetik a hazai élelmiszeripart a következő években?
A digitalizáció és az innováció kapcsán abban reménykedem, hogy az ágazat túllép a szimpla felzárkózási fejlesztéseken. Jó lenne, ha az üzemek már képesek lennének arra is, hogy a jelenleginél több anyagi és szellemi erőforrást fordítsanak kutatás-fejlesztésre, illetve termékfejlesztésre.
Sajnos az elmúlt 25–30 évben a magyar élelmiszeripar ebben a tekintetben eléggé követővé vált. Jellemzően a nyugati piacokon már megszületett megoldásokat vette át. Abban bízom, hogy a jövőben több erőforrás jut majd arra, hogy ne csak másoljuk a máshol kidolgozott megoldásokat, hanem valóban legyenek magyar ötletek, magyar fejlesztések és magasabb hozzáadott értékű termékek is.
A fenntarthatóság szintén kulcskérdés. A mostani fejlesztések döntő része már biztosan tartalmazza a fenntarthatósági kritériumoknak való megfelelés igényét. Önmagában a hatékonyság javítása is ebbe az irányba mutat, hiszen, ha ugyanannyi végtermékre kevesebb energiát, vizet és egyéb erőforrást használunk fel, akkor az egységnyi termékre jutó ökológiai lábnyom is csökken.
Melyek a FÉSZ legfontosabb érdekképviseleti céljai 2026-ban?
Alapvetően az extra terhek csökkentése az egyik kiemelt célunk. Ide tartozik az árképzésbe való közvetlen beavatkozások mielőbbi, tervezett, intelligens kivezetése, a szakmailag érintett ágazati szereplőkkel való egyeztetést követően. Emellett fontos lenne a magas élelmiszeráfa csökkentése is, hiszen az élelmiszertermékek döntő része továbbra is 27%-os áfakulcs alá tartozik.
A népegészségügyi termékadóval kapcsolatban mi azt mondjuk, hogy ennek a megszüntetése lenne indokolt, és a népegészségügyi célokat szolgáló programokhoz más típusú finanszírozási eszközrendszert kellene kialakítani. Szintén fontos kérdés az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, amelynek a csökkentését, sőt akár eltörlését is indokoltnak tartjuk. Ide kapcsolódik természetesen az EPR-rendszer kérdése is, amelynek átláthatóbbá és méltányosabbá tétele továbbra is fontos érdekképviseleti cél marad.
Emellett azt is szeretnénk, ha erősebb lenne a magyar termékek értékesítését segítő promóciós tevékenység, akár belföldön, akár külföldön. Korábban is és most is kérjük azoknak a soft piacvédelmi eszközöknek az alkalmazását, amelyek a magyar élelmiszeripari szereplők értékesítési lehetőségeit növelhetik a hazai piacon. Ha az állam ilyen mértékű többletterheket rak a termelőkre és a termékekre, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a magyar termékek versenyképessége csökken olyan országokból érkező árukhoz képest, ahol ezek a terhek nincsenek jelen, vagy jóval kisebbek. Éppen ezért egyszerre lenne szükség ezeknek a terheknek a csökkentésére és a hazai áruk promóciójának erősítésére.
Forrás: Trade magazin
