Fontos a fogyasztók számára a hazai eredet, de a kedvező eredmények ellenére sem lassítunk

A hazai fogyasztók kivétel nélkül fontosnak tartják a hazai termékek széles választékát az üzletekben – derült ki a Magyar Termék tavaly év végén készült online felméréséből, melyet négy hét alatt több mint 16 ezer ember megkérdezésével végeztek el.
Hatalmas tömeget mozgatott meg a Magyar Termék kutatása

A hazai fogyasztók kivétel nélkül fontosnak tartják a hazai termékek széles választékát az üzletekben – derült ki a Magyar Termék tavaly év végén készült online felméréséből, melyet négy hét alatt több mint 16 ezer ember megkérdezésével végeztek el. A kutatásból ugyanis kiderült, hogy a vásárlók 96%-a kifejezetten keresi a hazai termékeket az üzletek polcain. A válaszadóknak több mint fele akkor is azt teszi a kosarába, ha az még kicsit drágább is, mint egy külföldi alternatívája. Döntésük mögött egy feltűnően tudatos vásárlói attitűd húzódik meg. Tisztában vannak azzal, hogy így támogatják a magyar gazdaságot, hiszen hazai áruk választásával a magyar munkahelyek megőrzését segítik, és persze az azokat előállító vállalkozások működését is támogatják.

A kutatásunk egyértelműen rámutat, hogy ebben az rendkívül árérzékennyé vált környezetben is mennyire értékes a vásárló számára a termék magyar eredete. Ez egyben iránytűt is jelent a gyártók számára, hogy a magyar eredet hangsúlyozása mennyire fontos, és milyen, a forgalmazásra is hatással bíró jelentőséggel bír. Kiderült tehát, hogy a valóban a hazai az igazi – mondta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Ezzel együtt azért azt is mutatják a számok, hogy nem szabad hátra dőlni. A fogyasztók 41%-a ugyanis akkor nyúl a hazai áru után, ha annak ára kedvezőbb.

Feladatunk egyértelmű, felhívni a fogyasztók figyelmét arra, hogy a Magyar Termék sokkal több, mint csupán egy áru az üzletek polcain. Szeretnénk bepillantást adni a színfalak mögé, és megmutatni, hogy minden egyes magyar termék mögött hazai munkahelyek, családok, emberek, sorsok állnak. Ezzel készülünk 2023-ban.

Forrás: Trade magazin

x

x

x

x