Az uniós élelmiszer-biztonsági politika

A mezőgazdasági, az állattenyésztési és az élelmiszer-termelési ágazatra vonatkozó uniós jogszabályok és előírások mindegyikében kiemelt helyet kap az egészségvédelem. Az Unió jogszabályok sorát fogadta el az uniós élelmiszer-termelési és -feldolgozási lánc egészére, valamint az Unióba behozott és az onnan kivitt élelmiszerekre. Meghatározták „a termelőtől a fogyasztóig” szemléletet, amely a termelési és elosztási folyamat valamennyi szakaszában magas szintű biztonságot garantál az Unión belül forgalomba hozott valamennyi élelmiszer esetében attól függetlenül, hogy az Unión belül állították-e elő, vagy harmadik országokból hozták-e be. E szabályozás összetett és integrált szabályrendszert alkot, amely kiterjed az élelmiszerlánc egészére, az állati takarmányoktól és az állatok egészségétől a növényvédelmen és élelmiszer-termelésen át egészen a feldolgozásig, a tárolásig, a szállításig, a behozatalig, a kivitelig és a kiskereskedelmi értékesítésig. Az uniós élelmiszer-biztonsági intézkedések az alábbi négy területre vonatkoznak:

Élelmiszer-higiénia: az élelmiszeripari vállalkozásoknak (a mezőgazdasági üzemektől kezdve az éttermekig) be kell tartaniuk az uniós élelmiszerjog rendelkezéseit, ideértve az élelmiszer uniós importjára vonatkozó jogszabályokat is.
Állategészségügy: a kedvtelésből tartott állatokra, a tenyésztett állatokra és a vadon élő állatokra irányuló közegészségügyi ellenőrzések és intézkedések lehetővé teszik a betegségek figyelemmel kísérését és kezelését, valamint a tenyészállatok szállításának nyomon követését.
Növényegészségügy: a károsítók időben történő felderítése és kiirtása révén megfékezhető a növények betegségeinek elterjedése, és garantálható, hogy a vetőmagok egészségesek legyenek.
Szennyező anyagok és maradékanyagok: az ellenőrzés fontos szerepet játszik abban, hogy ne kerüljenek szennyező anyagok az élelmiszerekbe és az állati takarmányba. Ezért az uniós és az importált élelmiszeripari termékekben és takarmányban előforduló szennyező anyagokra és maradékanyagokra felső határértékeket állapítottak meg.

A területek szabályozása összetett és integrált szabályrendszert alkot, melynek fókuszterületei:

Általános jogszabályi háttér: Az uniós élelmiszer- és takarmányjog általános elveit és követelményeit keretrendelet határozza meg az elővigyázatosság elvének figyelembevételével. A rendelet előírja a kockázatértékelésre vonatkozó megközelítést, valamint meghatározza az élelmiszerek és takarmányok nyomon követhetőségére vonatkozó általános rendelkezéseket. Bevezeti az élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszert (RASFF), amely lehetővé teszi a tagállamok és a Bizottság számára, hogy gyorsan megosszák egymással az információkat, illetve összehangolják az élelmiszerek vagy takarmányok okozta egészségügyi veszély esetén adandó válaszaikat. Létrehozza továbbá az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóságot is (EFSA), amelynek feladatául az élelmiszerlánccal kapcsolatos valamennyi kockázat értékelését és az ezekről való tájékoztatást határozta meg.
Az élelmiszerek higiéniája: a „a termelőtől a fogyasztóig” szemlélet nyomán új jogszabályi keret, az úgynevezett „élelmiszer-higiéniai csomag” elfogadására került sor, amely az élelmiszer-higiéniáról, az állati eredetű élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról és az emberi fogyasztásra szánt állati eredetű termékek hatósági ellenőrzése közösségi keretének létrehozásáról szól. A csomag az élelmiszerek higiéniájával kapcsolatos felelősséget közvetlenül az élelmiszerlánc különböző szereplőire ruházza egy önszabályozó rendszer bevezetésével, amely a HACCP-módszert (veszélyelemzés és kritikus szabályozási pontok) alkalmazza, és amelyet az illetékes hatóságok által végrehajtandó hatósági ellenőrzések révén kell ellenőrizni.
Élelmiszer-szennyezés: az élelmiszer-szennyezés előfordulhat természetesen, vagy gyakorlatok, vagy termelési folyamatok következményeként. A hatóságok megállapítják és rendszeresen felülvizsgálják az élelmiszerekben előforduló szennyező anyagok, például nitrátok, nehézfémek és dioxinok felső határértékeit, valamint az élelmiszerekben lévő maradékanyagok maximális maradékanyag-határértékeket. Ezenfelül külön keretrendelet vonatkozik az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokra, például az élelmiszerek szállításához vagy feldolgozásához használt anyagokra, valamint a csomagolóanyagokra, konyhai és tálalási eszközökre.
Az élelmiszerek címkézése: a vonatkozó jogi keret annak biztosítására szolgál, hogy a fogyasztók – egészségük és legfőbb érdekeik védelmére – egyértelmű, érthető és megbízható tájékoztatást kapjanak a termékek tartalmáról és összetevőiről.
Az élelmiszerekhez hozzáadott anyagok: külön szabályok vonatkoznak az engedélyezési eljárásra, valamint ezen anyagok alkalmazásának feltételeire és a címkén való feltüntetésükre. Ugyanez vonatkozik az étrend-kiegészítőkre, például a vitaminokra és ásványi anyagokra, amelyek az élelmiszerhez annak dúsítása vagy sajátos tápanyagjellemzőinek kihangsúlyozása céljából adhatók hozzá, feltéve, hogy szerepelnek a megengedett anyagokra és azok megengedett forrásaira vonatkozó specifikus listákon.
Állat- és növényegészségügy: az uniós szabályok általános rendelkezéseket tartalmaznak a fertőző betegségek és átvivő kórokozóik felügyeletéről, bejelentéséről és kezeléséről az élelmiszerlánc biztonságának szavatolása érdekében.
Takarmányra és a takarmánycímkézésre vonatkozó jogszabályok: a takarmányipar szereplőinek biztosítaniuk kell, hogy az irányításuk alatt álló termelés, feldolgozás és forgalmazás összhangban álljon a takarmányok higiéniájára vonatkozó uniós szabályokkal, és garantálniuk kell a teljes körű nyomon követhetőséget. Ez magában foglalja a takarmányok harmadik országokból történő behozatalát és harmadik országokba történő kivitelét is. A magas szintű takarmánybiztonság biztosítása és végső soron a közegészség védelme és a felhasználók és fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében meghatározták a takarmányok címkézésére és forgalmazására vonatkozó szabályokat.
Új élelmiszerek: az új élelmiszereket – azaz azokat, amelyek fogyasztása az Unióban 1997 májusa előtt nem volt nagymértékben elterjedt – az Unióban való forgalomba hozatal előtt biztonsági vizsgálatnak kell alávetni. 2018-tól hatályos az új rendelet, amely az új élelmiszereket könnyebben hozzáférhetővé teszi, ugyanakkor fenntartja a magas szintű élelmiszer-biztonságot.
Géntechnológiával módosított szervezetek (GMO-k): az elővigyázatosság elvének megfelelően az Unió szigorú jogi keretet hozott létre az élelmiszerekben vagy takarmányokban felhasznált GMO-k termesztésére vagy forgalmazására vonatkozóan. Bármely GMO forgalomba hozatala előtt az EFSA a tagállamok tudományos testületeivel együtt tudományos kockázatértékelést végez azzal a céllal, hogy kizárja az emberi vagy állati egészségre és a környezetre jelentett kockázatokat.

Az uniós élelmiszer-biztonsági politika

(Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia 2013-2022 Kivonat)

Az uniós intézkedésekkel összhangban fogalmazódott meg a nemzeti középtávú élelmiszerlánc-biztonsági stratégia küldetése, amely nem más, mint az élelmiszerlánc-biztonság javításával mindannyiunk, azaz az ember és a társadalom védelme. A stratégia jövőképe az, hogy az élelmiszerlánc-termékek (különösen az élelmiszerek) mindenkor egészségesek, kiváló minőségűek és biztonságosak legyenek, valamint azok előállítása, kereskedelme, felhasználása vagy fogyasztása során pedig magas fokú tudatosságot és felelősséget tanúsítson minden szereplő.

Az élelmiszerlánc-biztonság alapvetően úgy javítható, hogy minél több veszélyt azonosítunk, és azok kockázatát elfogadható mértékűre csökkentjük. Ennek alapján két fő út áll rendelkezésre, amelyek egyben a stratégia két pillérét is adják:

az egyikben az állam feladata lesz a társadalmi tudásmenedzsment megszervezése és koordinálása az élelmiszerlánc mentén – azaz az élelmiszerlánc-biztonsági tudásmenedzsment megszervezése,
a másikban pedig az állam hagyományos hatósági funkcióit kell megerősíteni, hatékonyságukat fokozni, az ellenőrzési módszereket fejleszteni – azaz az élelmiszerlánc-kockázatok kezelése határozható meg, mint stratégiai célterület.

Az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégia, amely 10 évre meghatározza az élelmiszerlánccal kapcsolatos legfontosabb célokat és feladatokat két célterületen négy stratégiai célt és 11 programot fogalmaz meg.

Célterületek – Célok

Célterület – Élelmiszerlánc-biztonsági tudásmenedzsment: azaz az adatok, információk és tudás átlátható és kölcsönös megosztása, valamint a kommunikáció fokozása az összes érintett fél között:
- Tudáscentrum kiépítése és működtetése: meg kell szervezni az információ és a tudás hatékony gyűjtésének, feldolgozásának, tárolásának rendszerét, majd a hatóságot alkalmassá kell tenni az adatok, információk professzionális elemzésére. Ezt követően a hatóság el tud indulni a tudáscentrummá válás útján.
- Tudáshálózat kialakítása és innováció: az élelmiszerlánc minden szereplője része lehet a tudáshálózatnak, és az állam feladata – a saját tudáscentrumának kialakítása és működtetése mellett – ezen szereplők működésének összehangolása, koordinálása, azaz a tudáshálózat kialakítása. Alapvetően ez a tudáshálózat az egyes szereplők koordinált együttműködésén alapul.
Célterület – Élelmiszerlánc-kockázatok kezelése: azaz hatékony beavatkozási rendszer megteremtése az élelmiszerlánc minden pontján. A veszélyek és kockázatok típusai különbözőek, így a kockázatok kezelése is alapvetően kétpólusú kell, hogy legyen:
- Ismert kockázatok felügyelete: az ismert kockázatokat folyamatos kontroll alatt kell tartani, illetve azok szintjét elfogadható mérték alá kell csökkenteni. Alapvetően ezt a célt szolgálják például a vállalkozások és hatóság által működtetett ellenőrzési rendszerek.
- Ismeretlen veszélyek és elfogadhatatlan mértékű kockázatok kezelése: olyan esetekben, amikor a kockázatot nem sikerül elfogadható mértékűre csökkenteni másfajta szemléletű kockázat-felderítésre van szükség, illetve a hangsúly a minél gyorsabb kezelésén van, azaz meghatározóvá az ütőképesség, gyorsaság és hatékonyság válik.

Fenti célok elérésére az alábbi Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiai Program kerül végrehajtásra az elkövetkezendő években intézkedések és projektek formájában:

Egységes információ-menedzsment: átfogó élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer kiépítése. A tudásmenedzsment folyamatában az első lépés az információ gyűjtése és feldolgozása. Ennek érdekében egy átfogó, informatikai alapokon nyugvó élelmiszerlánc-felügyeleti rendszer kialakítása szükséges. A felügyeleti rendszernek tartalmaznia kell minden élelmiszerlánc-vállalkozót, bele értve például a családi gazdálkodókat, kis termelőket, őstermelőket, biomasszatermelőket stb., valamint a tevékenységük tekintetében elvégzett élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések adatait is, továbbá ebbe szervesen illeszkednie kell a más szereplők rendelkezésére álló információknak is. Az élelmiszerlánc-szereplők fentiek szerinti legteljesebb adatbázisának felépítése a későbbiekben lehetővé teszi a jelenleginél átfogóbb minősítési rendszerek bevezetését, amelyek jobban segítenék a fogyasztók tájékozódását. (link a QSTS részletekhez).
Átlátható kockázatelemzés bevezetése: a tudományos kockázatelemzés valamennyi elemének alkalmazása az élelmiszerlánc egészében. Elengedhetetlen, hogy a kockázatelemzési rendszerek formalizáltak és átláthatóak legyenek, valamint, hogy az élelmiszerlánc egészét felöleljék az elemzések. A tudományos kockázatbecslés pillanatnyi politikai, gazdasági és egyéb érdekektől való függetlenségét szigorú és átlátható, a függetlenséget kiemelt szempontként kezelő eljárásrendekkel és külső fél által tanúsított minőségirányítási rendszerrel kell biztosítani.
Integrált, korszerű laboratóriumi hálózat megszervezése: a magyar élelmiszerlánc-felügyelet nélkülözhetetlen eleme a megfelelő szakmai jártassággal, tanúsítással, akkreditációval rendelkező hatósági laboratóriumi hálózat, amely által kibocsátott vizsgálati eredmények képezik az alapját számos hatósági eljárásnak.
Tudáshálózat alapjainak kiépítése: a tudásalapú társadalom elveinek meghonosítása az élelmiszerlánc összes szereplőjénél a partnerség, az információk kölcsönös megosztása és az oktatás révén. A program egyik legfontosabb eleme a stratégiai együttműködések, partnerségek kialakítása az élelmiszerlánc különböző szereplőivel. Az együttműködésnek ki kell terjednie – az egyes területeken már sikeres – iparági jó gyakorlatok, útmutatók kidolgozására is. Erősíteni kell a szakmai szövetségek – különböző szakmai és civil szervezetek, kamarák – szerepét a vállalkozások felkészítésében, a változások követésében, az oktatások, a továbbképzések megszervezésében, az információk átadásában.
Modern oktatás-képzés megvalósítása: a fogyasztói magatartás kialakulásában kritikus fontosságúak a gyermekkorban megszerzett ismeretek és attitűdök. Ennek érdekében az élelmiszerlánc-biztonsággal való ismerkedést már a bölcsödében, óvodában, iskolában el kell kezdeni, meg kell oldani az élelmiszerlánc-biztonság kérdésének Nemzeti Alaptantervbe emelését. Az agrár- és élelmiszertudományi, valamint az állatorvos-tudományi felsőfokú képzések, valamint az orvosképzésben és az egészségügyi szakdolgozók képzésében szintén nagy jelentőségű az élelmiszerlánc-biztonság tudományos alapjainak és gyakorlati szempontjainak megismerése.
Partnerség a kutatásban, innovációban: a tudásalapú társadalom elveinek meghonosítása a tudományos életben egy aktív élelmiszerlánc kutatási hálózattal. Az élelmiszerlánc-kutatás, -fejlesztés és -innováció területén partnerségi viszony kialakítására van szükség az érintett felek között, és ennek koordinálását, segítését az erőforrásokhoz, az információkhoz és a szakemberekhez való hozzáférés miatt az államnak kell biztosítania.
Élénk közkapcsolatok kialakítása: élénk közkapcsolati rendszer kialakítása az élelmiszerláncban. Szükséges megkezdeni a fogyasztókkal történő interaktív párbeszédet az elfogadható mértékű kockázatról és a magas szintű kockázatkommunikáció megvalósításáról. A kockázatkommunikációs tevékenységet szét kell bontani kríziskommunikációra és általános kockázatkommunikációra.
Széles körű kockázatcsökkentés: beavatkozások az élelmiszerlánc teljes hosszában az élelmiszerlánc-biztonsági kockázatok csökkentése érdekében. Ez a program az élelmiszerlánc teljes egészében próbálja meg a kockázatokat közvetlen kezeléssel, hatósági eszközökkel csökkenteni, és nemcsak a hagyományos egészségügyi kockázatokkal kíván foglalkozni.
Hiteles és erős hatóság: megelőzés a normák érvényesítésével csupán a végtermékre koncentrálva nem biztosítható az élelmiszerlánc biztonsága. Veszélyhelyzetben csak az egész élelmiszerláncot lefedő egységes ellenőrzési, felügyeleti rendszer alkalmas az azonnali beavatkozásra.
Sikeres küzdelem a visszaélések ellen: a fekete- és szürkegazdaság elleni küzdelem hatékonyságának fokozása. Újra előtérbe kell helyezni a pontos minőségi előírások meghatározását az egyes élelmiszerlánc-termékek esetében, az eredethamisítások visszaszorítása és minőségrontás megelőzése érdekében (pl. referencia-adatbázisok, mérhető termékparaméterek, eredettérképek létrehozása). A hamisítások, csalások elleni küzdelem legfőbb célja, hogy a fogyasztók legális körülmények között előállított, ellenőrizhető, biztonságos, megfelelő minőségű termékekkel találkozhassanak a piacon.
Kritikus infrastruktúrák védelme: a rendszerszintű kockázatok kezelése az élelmiszerláncban. A biztonságos élelmiszer- és ivóvízellátás is a kritikus infrastruktúra elemei közé tartoznak, ezek megvédésében társadalmi, állami és vállalkozói feladatok is vannak. Ezért mind az államnak, mind az élelmiszer-vállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy a szándékos élelmiszer-szennyezés, -hamisítás és -csalás lehetőségét megelőzzék, illetve elhárítsák. A szándékos élelmiszerlánc-szennyezések megelőzésének fontos eleme a termékek nyomon követhetősége és visszahívhatósága.